Kései hazatérés

A vajdasági Topolyán élő Becskei Sándor 1991. júliusában vonult be sorkatonai szolgálatra. A 18 éves fiút, több társával együtt a ma már Bosznia-Hercegovinához tartozó Brckoba sorozták be. Néhány hetes kiképzés után Eszék környékére vezényelték őket. Ahogy mondani szokták, beledobták őket a mély vízbe, vagyis olyan helyre küldték őket, ahol már igen puskaporos volt a hangulat. Egy nap, támadás érte azt a katonai autót, ahol Becskei Sándor szolgálatot teljesített. A négy fiú közül három életét vesztette. Az előbbiekben említett támadás során Becskei Sándor is életét vesztette. Holtteste azonban nem került elő, szülei nem tudták őt végső nyugalomba helyezni. Maradt némi remény… Ennek a fiúnak a kálváriáját mutatja be filmünk.


Az Ön böngészője nem támogatja Flash lehátszását,
ami a videó lejátszásához szükséges